Karácsony, ötletek, sütés-főzés és már mosás is :)

Karácsony, már régóta vártam erre a csendre és hullaszagra :D Szépen magamnak osztottam be az időt, sütöttem mézeskalácsot és linzert, szabi épített műfenyőt igazán kreatívak voltunk.
Szépen lassan semmit sem stresszelve elkészült az aszalt szilvás csirkemell baconbe göngyölve, szabi megcsinálta hozzá a krumpli pürét.
Ki lett mosva, Enya szólt, ki lett vasalva rádió szólt :) Lett ajándék csomagolva, Szabi ebédre menve, ajándékot kapva, Lillát hozva.
Jöttek Balázsék így sütöttem pogácsát a sok édesség mellé. Jól sikerült. És Balázséknak is nagyon örültem, végre egy kis élet. Nagyon magányosnak érzem magam.
Ma azért hogy ne romoljon meg a túró, túró rudit készítettem.
Valahol szeretek főzni, egész jól megy :) De nem kívánom mindig.
És amiért most blogba fogtam, a mosó dió, eddig is hajlottam az öko felé, jobban szeretek ecettel vízkőteleníteni, mint valami testidegen anyaggal.
Szóval, elkezdem majd kipróbálni a mosódiót :) és a társait, öblítő helyett az ecet+illóolaj mixet, meg a szódát és a szódabikarbónát :D A trisóval barátkozok egy ideje.
http://okokucko.hu/kategoria/kornyezetbarat_moso-_es_tisztitoszerek.html
Találtam egy tök jó kis blogot:
http://okoblog.freeblog.hu/categories/ujrahasznositas/
Amiket asztalra tettem :)
http://www.nosalty.hu/recept/rogton-puha-mezeskalacs-mezeskalacs-4http://www.nosalty.hu/recept/linzer-1
http://lazapipa.hu/?q=baconbe-tekert-aszalt-szilvaval-toeltoett-csirkemell-recept
http://www.nosalty.hu/recept/apro-pogacsa
http://www.nosalty.hu/recept/formabonto-turo-rudi

Boldog Karácsony? Avagy ki mitől boldog

Egy jó ideje azon gondolkozom,h vajon kinek miért jó egyes dolgok. Pl. Anyósomnak és kedves paksi családjának mitől volt boldogabb az elmúlt féléve, attól,h nekem nem volt macskám és beleszólhattak az életünkbe?
Vajon miért érzik azt, hogy jogukban áll beleszólni, illetve megtenni dolgokat.
És komolyan boldogok ettől.
Idei fogadalmam,h soha többé nem fogok akarni találkozni velük. Az ilyen embereket még ha rokonaim is kikerülöm, nem bírom a felesleges köröket.
Persze, ha úgy hozza az élet és sokszor úgy hozza, azért nem fogom szembe köpni őket. Próbálok udvarias maradni és a párom általi tiszteletből viselkedni. De nem azért mert őket tisztelnem kéne... mert nincs miért, nekem nincs, nem túl sok jót tettek az én életembe.
Szegény anyámat utáltam a magatehetetlenségéért, de ő sosem volt rosszindulatú velem. És igazat adok neki, hogy félt engem, ezt a meccset egyszer már lejátszotta. És már én is valahol Császáréknál, pedig ők csak annyit engedtek meg maguknak, hogy nem kedveltek engem.
Előfordulhat, hogy hétvégén meglátogatom őket.
Vissza viszem az évek óta nálam levő kocsi ülés huzatot, ahogy elnéztem kadettkát örülni fog neki :D
És van jó is a nap alatt, azt hiszem igazi barátra leltem.
Jó blogot olvashatok és napok kérdése és vége a szorgalmi időszaknak :D

Visszaszamlalas

Mar varom a kilovest mikor hullik teljesen atomjaira az agyam.

Ősz

Érdekes, kerestem az őszhöz tartozó képeket, olyan meghittek voltak. És nem ezt érzem magamban, feszült vagyok, nem találom a meghittséget, pedig olyan finoman simogat.
2napja olyan izgatott voltam mint már régóta nem, eldugott cukorkákat találtam a zsebemben és ezekből az emlékekből nassoltam. Harry Potter minden ízű drazséjához hasonlóan, hol egy répa, hol egy spenót, hol egy sütőtök ízű akadt a kezembe, de mind olyan kellemes volt. Rég elvesztett értékeknek hagytam hagy simogassanak. Elmémben éjszakai séták és hintázások elevenedtek fel.
Aztán tegnap reggel felébredtem és az elégedetlen életembe keveredtem vissza. Szabi is érzi,h valami nincs rendben közöttünk, azt mondja keveset foglalkozok vele.
Nincs kedvem, amikor úgy kell könyörögni neki,h vigye ki az én tányéromat is? És ezek csak pici dolgok. Október óta nem változott semmi az életembe. Idegességek jönnek mennek,de ennyi. Hiányzik a szeszelés, a bulik, a szórakozás.
Túl fiatal vagyok,h ilyen öregnek érezzem magam. Tennem kell valamit, mert felemésztem saját magam, megöl mindent ez a kedvetlenség.


Boldog akarok lenni, repdesni: Hol van az a régi lány?
Elgondolkoztam azon,h lehet nem jó helyen vagyok...

Normális élet?

Érdekes egy testbetegséghez tudnám hasonlítani ami bennem van. Ez egy önkép v. testkép zavar, anorexia. Most a lelkem van hasonló üzem állapotban. Nem elégedett, teljesítési hajszámban lemaradt az én.

Tegnap felmérgesítettem megint magam, sokszor eszembe jut,h utálok itt lakni Pakson, hiányzik,h nincs barátom, nincs egy állatom.

Aztán rájövök,h még mindig nem kerek egész az életem, sokszor azt érzem szét szakadok. Pesten nyögve nyelős a sulik, ott van Ózdon anyám, Pesten a hátra hagyott életem, és Pakson a háztartással együtt kielégedetlenűlve vár Szabi. És nekem csak kattog az agyam és már ha akartam volna sem jutottam volna el idáig,h önelemezzek.

És ha megnézem magam rájövök,h egy ilyen megcsonkolt önkép vagyok. Nem foglalkozok magammal, sem kívülről, sem belülről, és már Szabi igényei is hidegen hagynak.

Boldogtalan vagyok és motiválatlan ettől a kényszerűen utálatos helyzettől amiben élek. Nincs kedvem így tovább élni, mert lassan már nem azért jövök haza, mert szeretek haza jönni, azért mert teljesítenem kell a kötelességeim. Nem erőltettem a Pockovit, mert rájöttem,h ez is csak egy megfelelni akarás.. Szabi anyjának... Van pénzem, van annyi amiből kényelmesen megélünk. Miért szakadjak meg? Ezen a héten, nem volt időm tanulni, felkészülni a jövőhétre, de még csak a körmömet kifesteni sem.

Szétszakadok, itt az ideje vissza venni a tempóból, lekapcsolni az agyam és csak azzal foglalkozni ami előttem van. attól fáradok el,h az agyam minden problémát meg akar oldani, ugyan azon idő alatt. És mivel csak a problémák megoldására hagy időt , elfelejtek élni, és boldognak lenni és szeretkezni.

Igaz vagy Hamis?

Néha azt látom már nem vagyunk tisztában az érzéseinkkel.
Nem tudja,h szerelmes-e, pedig ő volt az első a nagy fellángolásban. Én nem tudom,h akarok-e költözni már. Amilyen erővel normális életet akartam teremteni. Olyan erővel vágtak pofán.
Eddig pozitívan láttam az elhelyezkedésre is az esélyemet. Most valahogy megvagyok akadva... minek tanultam ennyit? Csak folyik ki a kezemből az idő, az évek csak peregnek.
Azt sem értem miért most pánikolok. Mert szerintem ez az egész éjszakai felébredés is erről szól.
Eddig annyira könnyedén vettem,h ott van az otthonom ahol a fogkefém, de azt hiszem megöregedtem, és nem érzem magam már biztonságban.

Lesz ez még így se

Valamiért felébredek éjszakánként, visszaaludni nem tudok már. Csak forgolódok a végtelenségbe. Ilyenkor legozom az életem. Pedig felesleges, itt már rég nem én irányítok..

Ismerve, ismeretlenül

Még mindig ugyan azok a gondolatok gyötörnek.
És egyre közelebb van. Nem akarom elválasztani a szüleitől, így vagy vele megyek haza, de nem alszok náluk vagy nélkülem kell haza mennie. De én nem vagyok képes egy félóránál tovább tartó jópofizáshoz. Nem akarok tőlük függni, az életemet a kezükbe adni, vendégeskedni náluk, h cserébe hallgathassam amit csak rám akarnak zúdítani,mert tudják,h viselkednem kell és így nyugodtan bántalmazhatnak. Mert sokszor az érzelmi bántalmazás rosszabb mint a testi. És én ezeket már nagyon jól tudom, így előre védekező állásba teszem magam és kikerülve őket kellemesebb közegre hajtok. Évek óta mindig meglep,h családomtól függetlenül, normálisabb, figyelmesebb szeretetre méltóbb emberekkel találkozom.
De azt hiszem az elmúlt kör volt nálam az utolsó csepp a pohárba. Többet nem bírok elviselni.
Meguntam,h egyedül kell a problémákat megoldanom, belefáradtam.

Szégyen és szeretet

"Ha én valakit szeretek, akkor biztos, hogy nem fogom őt megszégyeníteni. Mert a szeretet egyik alapvetése az, hogy tudnálak bántani, de nem foglak. Ez a minimum ahhoz, hogy én azt mondhassam, hogy szeretlek. Mert ha azt mondanám, hogy nem tudnálak bántani, az hazugság. Vagy akkor én egy hatalom nélküli senki vagyok. Tehát hogyha azért nem bántlak, mert nem tudlak bántani, az nem jelenti azt, hogy szeretlek. De ha tudnálak bántani, és elhatároztam, hogy nem foglak soha, akkor szeretlek. Ha én azt ismételgetem, hogy én szeretlek, szeretlek, szeretlek, és közben bántlak, akkor mégsem szeretlek. És hogyha megszégyenítelek, akkor sem. Akkor bántlak. A bántás szerintem nem lehet szeretet."

Remény és ami mögötte van

Szorongásom után, most megnyugodtam. Nem tudom még hogy kezeljek helyzeteket.
Látom újra a jövőt, igaz itt ott foltokban hiányos, az álomkép, de barátságosabb, mint az elmúlt napok során.
Hiányzik, nem voltam még sosem ilyen távol tőle, és mégis ilyen közel. Ha tehetném bele bújnék :)
Ezek után minimum egy hétig a falhoz fogom passzírozni vagy az ágyról letolni, annyira nyomulni fogok :)
Mert igen, én nyomulok, főleg alvás közben. Közelebb és közelebb :)
Érdekes,h az anyja úgy gondolta, hogy terhes vagyok és nem szólnánk neki?
Vagy ha az lennék, ő így viselkedne? Nem túl felelősség teljes hozzá állás.
Nem jönne most jókor, egy baba. De még mindig tartom magam, ahhoz,h egy gyerek ajándék. És visszautasítani meg bűn. Világ életembe úgy éltem,h olyan ember mellett legyek hogy ezt az ajándékot ne kelljen megbánnom. Bár az elmúlt hosszú évek tapasztalata, elég erőssé tett ahhoz,h tudjam egyedül is megoldanám az életünket. Lehet,h kétségbe esnék, de lenne 9hónapom mindent megszervezni. Miután tudom,h nálunk szegényebb és civilizálatlanabb országokban is felnőnek gyerekek, boldogan és egészségesen. Nem félek. Amúgy sem tartom egészségesnek azt ami ma megy a gyereknevelés körül. Azzal a jelszóval,h mindent megadjanak a gyereknek, mert nem is mernek többet vállalni, pedig ahol egy van ott elfér még egy és akkor már egy harmadik is. Csak dolgoznak a szülők, saját gyermekükkel nem foglalkozva, minden játékot megvéve, de gyerekkel nem játszva. És ott a töménytelen, megunt szétszedett kidobálásra ítélt játék, amivel a gyerek nem játszik, mert nem tud. Nem tudja hogyan kell, hisz nem mutatta meg neki senki. Inkább kevesebb játékszer, több szeretet, kreativitás és szórakozás kéne nekik. Amit sokszor a pénzen megvásárolás nem old meg.

Lajos fétis :)

Küzdelemmé vált az életünk. Szabi a tűzvonal közepén áll, pedig soha nem akartam,h választania kelljen a családja és köztem. Mert nem lehet, tudom jól.
Nem tudom megérteni még mindig őket. És ez már az érzelmi zsarolás volt, ha ott lesz a macska ők nem jönnek. Vajon azon a félév alatt, míg Lajos megőrzés alatt lesz. Akkor jönni fognak? És ha jönnek vagy mi mennénk hozzájuk,h fognak viselkedni?
Színjáték volt eddig tőlük az ahogy viselkedtek velem? Míg nem volt számukra komoly a dolog,mert csak azt látták,h hétvégente találkozgatunk, nem szóltak. Lillának sem szólnak, mert azt gondolják nem komoly? Mert nem merte haza vinni, én meg még biztatta Lillát. Nem tudtam mi a valóság. Védi az életét. Teljesen megértem.
Vajon megértik-e a szülei valaha,h ez a szőrcsomó családtag. Úgy ahogy Szabi az lett az életemben, ahogy a párommá vált. Ahogy én családtag vagyok Mariann néniéknél, és ahogy jött velem Szabi, legalább annyi joga lett, mint Milánnak. Szeretettel látják, szeretik, még mind amellett a herce-hurca mellett is amit most elkellet viselnie és amit el kell még. Mert én érzem,h nem ez volt az utolsó bele szólásuk. És Mariann néniék is csak annyit tudtak mondani,h erről nem tehet,h ebbe bele keverték. De nem szabad hagynia magát. Érdekes,h azt hajtogatják jobban szeretem a macskát, mint őt. Vajon miért várják el,h válasszunk? Hogy neki választania kelljen és nekem? Miért nem tudnak kompromisszum képesek lenni? Miért van ez a zsarolás?
Szerintem mi ketten egymás között nagyon kompromisszum készek vagyunk. Jól működünk együtt. És azt hiszem ahhoz, h együtt éljünk ez kell is. De nekik eddig mit ártott a házi állat, illetve ők milyen kompromisszumot hoztak? Illetve nekik mi céljukat szolgálja,h bele szóltak ebbe a dologba? Nem értem. Mert amíg nem szóltak bele, nem merült fel senkiben sem a gondolat,h állat fétis-iszta lennék.
De ez van és érzem jön még kutyára villamos.
De miért utálják Lajost? És miért jó ez nekik? remélem,h attól mert bennem hatalmas törést okoztak, főleg magukkal szemben. Szabiban nem tudtak kárt tenni. Mert az lenne a legnagyobb baj szerintem, nem az,h nevelünk egy macskának látszó gyereket.

Álmom

Álmomban gyermekem született. És nem éreztem a magaménak. Nem tudtam mit kell vele csinálni, és egyedül voltam, senki nem tudott segíteni. Nagy nehezen , rájöttem,h be kéne bugyolálni lehet,h fázik, és hogy a mellemhez kéne raknom ,mert ő még csak onnan eszik.
Most utólag, vissza emlékezve a tengerimalac életbe tartását éltem meg újra. Mintha az agyam azt sugallta volna, nem tudok gondoskodni, felelősséget vállalni. Borzalmas volt, mert én annyira igyekeztem.

Hogy vagyok?

Hmm nem túl optimista. Nem tudom mitévő legyek. Most várjam meg,h kész legyen majd a lakás és kezdjek el lent munkát keresni. Vagy kezdjek el itt jobban ráfeküdni az albérlet keresésre és a munkára. De akkor egy jó ideig innen nem mozdulok.
Nem tudom mi ez a kilátástalanság. Sosem voltam ilyen.
Várom a hétvégét... pozitív közegben akarok lenni.

Amúgy valami fennkölt megnyugvás van most rajtam.

"Az ígéret szép szó, ha megtartják." Forrest Gump

"Az élet olyan, mint egy doboz bonbon: az ember nem tudhatja, mit vesz belőle."

Az hiszem én is így jártam, kívülről szép volt, csak mikor bele kóstoltam derült ki,h szar íze van.

Nem tudok már mit tenni és ez zavar a legjobban. Ha nem érdekelne,h mi lesz utánam Szabival, már rég kirobbantottam volna a poklot. Utálom az ilyen embereket. Azt hiszem a macskám is különb, soha senkinek nem ártott még, nem hogy a szeretteinek.

Az a baj,h mindenkinek a kedvére akar tenni. És ilyen nincs. És az a baj ők, már nem nézik,h valójában kinek mi a jó, csak magukkal törődnek.

Valahogy így nézhetett ki ez a megbeszélés: -nem, mi nem is akarunk hallani többet erről a macska dologról. Nem lesz házi állat, vagy vissza vonjuk a kezességünket. Meg amúgy is, allergiás vagy a macskaszőrre!

Utólag mindig röhögök ezeken az elgondolásaimon. Ahogy kijelentette azt is,h még ő tesz szívességet,h én oda költözhetek.. Most én teszek neki szívességet,h nem.

Örüljön.. kívánom neki én is a legjobbakat. Dühös vagyok, vég nélkül el nem múló düh van bennem. Mert tehetetlen vagyok, ha az én családomról lenne szó, beolvasnék, hogy köszönöm, de felnőtt vagyok nélkülük döntést hozó. És a zsarolásukat tudják,h hova dugják és meddig. Mert ez nem segítség.

De ez még mindig én vagyok. Én a kiskapuk megkeresője, a szabad ember.

Úgy döntöttem nem költözök le, ezek az indulatok jönnek ki belőlem ha a lakásra és rájuk és az elfelejthető életünkre gondolok. Nem gyógyulok. És pontosan tudtam,h ez lesz, ez a legrosszabb.

"A mamám mindig azt mondta, hogy mindig az a hülye, aki mondja."

És ez így is van. Nagyon várom már azt macskás szerződést,h kijöjjön. Igaz ez sem rajtam múlik. De ez egy cafatéria, semmi nagyvonalúság nincs benne. Egy normális szerződésben benne van meddig,kötik a céghez az embert, hogy a fizetése ennek ellenére nem változik, esetleg a munkájával kapcsolatban elvárások.

De mivel, nem terhelheti a lakást, és nincs a cég tulajdonában így nem tartom túl jogosnak,h a lakással kapcsolatban bármiféle igényt is fent tarthasson. Eddig az üdülési csekkel szemben megmondta, hogy csak hol üdülheti el?

Amúgy ez az egész család cég dolog nem tiszta nekem. Azt hiszem más szőrén tanulva elmondhatom,h családi bizniszt soha!

És ezt a családot sem. Azt hiszem annyira megégettek,h örökre félni fogok a tűztől. Nem kérek ebből többet, és nem is adok magamból. Érezték,h sebezhető vagyok rögtön ki is használták.

Hosszú évek miatt lettem ilyen arrogáns és agresszív, ez véd meg. Ez a páncél! És aki így bánik velem, az nem érdemli meg, h fáradozzak miatta. És ők is hozzá adtak a falamhoz egy sor téglát. Sajnos elkellett gondolkoznom,h hosszútávon van-e erre szükségem. Lehet-e ebből normális élet.

Valakinek vesztenie kell, vagy ők látják be,h Szabi meg sem kapta az esélyt a boldogságra tőlük. Vagy megint én leszek áldozat. Vagy Szabi, mert összeroppan a tűzvonalba.

Egyenlőre időt húzok, kell az idő,mert nem tudom elviselni a nyomást ami ott vár rám. (Hiába mondja,h nem szólnak bele, nem is,mert a bele szólás ellen az ember megrántja a vállát és tojik rá. De ez a zsarolás, ez vért követel.) Nem tudom azt mondani szabinak,h ne írja alá, vagy szegüljön szembe. Tudom,h az életét építette erre. De az én életemet nem áldozhatja fel.

És én sem lehetek ennyire nagylelkű. Nem fogom Lajost feláldozni, hogy ők boldogok legyenek. Nem érdemlik meg, nem voltak tisztességesek, egyszer sem kértek rá, hogy megtegyem. Engem nem lehet zsarolni. Nem tudnak semmit elvenni tőlem, vagy adni amiért szívességet tennék nekik. A szememben elvesztek, sem szeretet és már tiszteletet sem érzek irántuk. Egyszerűen elvesztek. Eddig tiszteletből nem szóltam, most már Szabira tekintettel nem. De lehet,h egyszer kinyitom még a számat. És úgy fogok alázni ahogy megtanultam, úrinőként egy csúnya szó nélkül. Hogy ők is tudják, nekik hol a helyük.

A különbség a macskám és köztük: Lajos ha valakit nem szeret, kikerüli, fúj rá, kimutatja a nem tetszését. Rögtön tudja hogy álljon az ember hozzá. Hát ők doromboltak, kedveskedtek.. és itt rontottam el, elhittem,h jót akarnak és megbíztam bennük, mikor elmondtam a gyenge pontom, h ragaszkodok. És ezért gerinctelenek, mert visszaéltek ezzel.

Tudok én is egyet smást, de sosem hoztam fel harcban. Ha az ember szeret a hibáival együtt szeret.

"Én nem vagyok egy okos ember, de azt tudom, hogy mi a szerelem."
Azt hiszem, már nem tehetek túl sokat. Csak várok és szépen lassan felemészt a tehetetlenség.
Lassan el kell kezdenem élni is, mert elmegy mellettem az élet. Sokat remélek ettől a hétvégi pránanaditól. Remélem tanulok olyat amely előre segít az életben,mert most annyira megvagyok rekedve, h az Ön és közveszélyes.

"Istenem, kérlek, változtass madárrá, hogy elrepülhessek innét messze, minél messzebb!"
"A mama mindig azt mondta, hogy ha új életet akarsz kezdeni, hagyd magad mögött a múltat."
- még nem vagyok képes rá...

Bűn macs(ka)!

Tegnap kiszakadt belőlem egy darab. Tudtam, eddig is tudtam,h nem vagyok közkedvelt darabja a családnak. Ilyen családra, én sem vágyok. Kétszínűek, igazán azok. Most tudtam csak meg igazán,h nekem mit mondanak Szabinak mit mondanak. És én vagyok a szemét,mert nem adom oda az utolsó dolgot az életemből.
Én már nem akarok megfelelni senkinek. Vagy így szeret valaki vagy, elmegyek. Hányszor tettem meg? Hányszor adtam fel magam? És minek,h a végén ne keljek?
Eleget szenvedtem.
Hiába mondja, még mindig nem áll ki értem.
Mert ha kiállna megmondaná kerek perec. Ez a szerződés nem rólam és a cégről szól. Ti bele akartok szólni az én életembe. Én meg azért költözök el, azért akarok saját lakást, saját életet,h azzal élhessek akivel akarok és úgy ahogy én akarok.
Gondolom én.
Basszák meg, kurvára beleszartak az életünkbe, de ezt akarták. Gratulálok nekik. Sikerült.
Én nem küzdök már. Feladtam, annyira megtört az utóbbi időszak,h nincs erőm.
Megküzdöttem én már a szabadságomért, küzdök azóta is, azt választottam,h iskola..pesti élet. Ezért küzdöttem, önellátó és magányos lettem.
Most küzdjek azért,h amiért eddig küzdöttem, küzdhessek még másért ahol még csak szívesen se látnak és a pár aki vár, de nem áll ki értem?
Mert azt mondta,h mert Bogi nem azt mondta, meg a kádat meg a mosógépet ő nem is akarta annyira? Ennyi? Itt háború lesz..és ennyi?
Ez még kevés.
Eltűntek a rózsaszín álmok.. tegnap annyira elgyötört voltam, meghalt bennem valami. A hit a szebb jövőért. Én csak normálisan akartam élni, szeretni.
Úgy látszik, nem működik, ő nem áll a sarkára és ahogy az anyja nekem egy jobb partyt kivánt, gondolom a fiának is. Majd ők eldöntik, mi és ki kerülhet be abba a lakásba, vagy óránként hallgathatja,h ez vagy az nem ide vagy oda való.
Meg persze minek vittem még oda a cuccaim, a szabinak van még 2-3hónapig hol élnie.
Nekem is. Nem csak én vágytam arra,h lassan nyolc hónap után végre ne csak hétvégén találkozzunk ha megtehetjük.
De a a másik fél nem mondja ki mire vágyik és nem is tesz érte, minek?
Minek vittem oda a cuccaim, azt mondja jobb lett volna,h ha ő ezt szerda előtt tudja meg.
Mert akkor nem rángat bele. Én lettem volna megint a bűn macs(ka)?
Mert nekik van joguk szerződésben bele szólni a másik magánéletébe?
És az a odi hagyja. Sosem lesz vége, hiába mondja,h nem anyámékkal élsz hanem velem. Ameddig a család adja a fizetésedet..addig de. És ha te hálából alázkodsz meg, az a te dolgod. Más életét nem teheted tönkre.
Felelősséget vállalni, ez az amit meg kell tanulni. Nem attól vagy felnőtt,h nem halsz éhen.
Attól,h felelősséget vállalsz a döntéseidért.
Én megtettem, eljöttem. Felelősségem van, nem ugrálhatok így könnyedén. Olyan mint egy gyerek, gondoskodni kell az élet körülményeiről, az enni valójáról, gondoskodni róla.
Nincs megunt állat. És nem akarom kiadni a kezemből. Megszolgálta az idejét nálunk, megérdemli a jó életet. Ezért nem hagytam vidéken sem. Pedig az anyám döntése volt.
És erről nincs is mit beszélni tovább. Mert itt nem a macskáról van szó...
Felelősséggel tartozik értem,h ha oda vesz magához. És nem lehet megunni..

Mostoha Szülők

Úgy látszik a jóslataim beigazolódni látszanak.
Fáradt vagyok, már nagyon. Nincs kedvem már ehhez. Megszoktam, hogy 14éves korom óta felnőtt ként kezelnek. Ez a hétvége nagyon elkedvetlenített.
Nem túl sok pozitívat éltem meg.
Én a gonosz boszorka.. mert minden úgy van ahogy én akarom.
Nem így érzem.
Nincs már kedvem tenni. Elérték a céljukat, sikerült megutáltatniuk magukat a szemembe.
Pedig nehéz nálam a gyomorgörcsöt elérni, azt hogy ennyire tudjak utálni.
Annyira vissza kellett magamat fognom,h a tiszteletet fent tartsam, hogy ne forduljak ki magamból.
Miért? Miért kell mindig feladnom magamból?
Nem velük fogsz élni! Az lehet, de az árnyékukban sem akarok.

Miért kell egy örökös küzdelemnek lennie az életemnek?
Mikor jön már el a nirvána? Vagy mikor teljesítem végre a feladatomat az életben,h mehessek?
Nem érzem, nem érzem,h bármi stabil és biztonságos lenne az életemben.

És a kedves, a pár, aki saját magát félti. Miért nem jön ösztönből, az amit annyira akar?
Vagy nem is akarja annyira? Akkor meg minek? Önző dolog valaki életét annyira felforgatni,h nem gondol a jövőre, a másikra.
Csak a kényelem, a megszokás.. de az nem az élet.

Nincs már bennem erő a küzdésre, minden reggel megküzdök önmagammal, hogy éljek.
Nincs erőm másokkal is. Külső erők nyomják szét az életemet. Úgy érzem hibát- hibára halmozok. A tetteim elveszni látszanak a levegőben, semmisé és értéktelenné válnak.
Fuldoklok. Felemészt.

Minek legyen jó kedvem?

Hol van az a pozitívum, ami előre hajt? Végeláthatatlan sodródás ez a egész, és nem tehetek semmit.

Nem tudom,h tudnám kifejezni azt a törést, azt a fájdalmat ami bennem van.
Szélmalom harc.. periodikusan bekövetkező. Mit tehetnék? Mitől lehetne jobb?
Miért kell másnak látszanom, mint ami vagyok? Hogy ne legyek arrogáns mikor harcra hívnak?
Hogy legyek kedves mikor tudom,h késsel állnak a hátam mögött és várják a pillanatot,h lecsaphassanak. Aki a hibát keresi, az meg is találja.

Hát tessék: Egy hiba vagyok. Egy egész kerek hiba, kívülről- belülről. Hibát tudok teremteni, létrehozni.

Meddig tart a remény? A boldogabb életért? Felépíteni egy álmot nagyon könnyű, de fent tartani azt.. küzdelem.

Egyedül érzem magam.

Sugár Pock :)

Akarok sugár pock lenni.
Akarom,h együtt folytassuk az életünk, de úgy látszik a mondás igaz. Minden kezdet nehéz.
Így ez is, sok a teendő.
Sajnos türelmetlen vagyok, részemről érthető is. Költözni kell,csak még beláthatatlan az,h mikor is lesz élhető a lakás. És talán én azért vagyok, feszült és csesztető, mert amit tudok megteszem.
De ennél többet nem tudok,mert nem rajtam múlik már.
Kezdődik az én házam az én váram, beszélgetések ideje. Ahol megint csak érzem,h ez nem az én otthonom lesz. Megint korlátok közt kell élnem.
Kell kompromisszumukat hozni,h ez a frigy mind a kettőnk számára élhető legyen.
Ő Lajostól védi magát én meg Lajost védem tőle :)
Szeretem. De nem tudok többet tenni már.
Most már neki kell ügyintésznie, én megmutattam az elképzeléseimet. Most már csak össze kell csiszolni az anyagiakkal,a lehetőségekkel és azzal amit ő akar. De nehéz, úgy kompromisszumokat teremteni,h ő nem mutat alternatívákat, csak azt mondja ez sem jó az sem jó erre vár meg arra vár. De aztán fél lépni és kérni.
Kevés az együtt töltött idő, az is feszültséggel teli.
Én tele vagyok várakozással vágyakozással. Ő meg nem mutatja.
Nem akarok veszekedni, nekem sem jó.

Csiga biga gyere ki

Kép keresés közben először egy Csiguszt találtam, ami biztos tetszett volna neki, de mivel elfelejtett, így nem kedvezünk neki :P
Ma úgy ébredtem,h nem folytatom tovább a letargiámat és újra az életbe lépek. De nem tettem.
Összeszedtem magam annyira, hogy kimozduljak a kukákig és levigyek 4zsák szemetet. Amiből csak 1 a saját tulajdonom. De már meguntam a szélmalom harcot mások ellen..megtörtem.
A szemét levivésben nem a távolság az elriasztó, a pukkadásig megtömött lehelet vékony szemetes zacskó. Amivel a kezedben olyan vagy mint egy időzített bomba, csak sosem tudod mennyi van még hátra..
Úgy, hogy rettenetesen örültem,hogy nem történt katasztrófa. Meg is volt a napi örömöm.
Amit zárásra egy kis Love Storyval megzokogtam, de ki az aki nem kap torokszorító könny nyelő sírást ettől a filmtől..talán sosem szeretett igazán.
Így megint eltelt egy nem túl életre való napom.
Holnap mocorgós lesz..ígérem.
Végül is várom, jót fog tenni, akarom, de félek és unom és idegesít a költözés. De egy kis változás,h kizökkentsen ebből, minden képen kell.
Vándorló vad pock létemre.. de már unom ,szeretném megtalálni a kis vackom. És már nem akarok senkihez alkalmazkodni.. és megszokni, és láthatatlan lenni és a jelenlétemmel nem zavarni.
Élni szeretnék.. és ha úgy van kedvem Lajossal fetrengeni.. nlha érzi a fájdalmamat. És ott van és tűri,h bántsam, lökdössem mer zavar,h folyton jön és ott van és a közelembe akar lenni. Én meg nem tudom elviselni, nem őt, magamat.
És záró mondatnak , ahogy csak Ésanyám tudja: Könnyű annak aki a hátán hordja a házát!

Álom

Hugival álmodtam főleg.
Ott volt újra ott feküdt az ágyon, és én meg voltam lepődve.
Kis idő múlva döbbenek rá,h vissza mentem az időben.
Sírtam pánikoltam, nem tudtam,h viselkedjek.
Mariann néni volt az erős, ő is vissza ment, mind a ketten tudtuk,h Hugi megfog halni.
De nem mondtuk el neki, nem éreztettük vele, azt akartuk,h boldogan éljen. Csak szerettem nagyon szerettem. Jó volt mellette lennem. Összebújva aludni.. még egy kicsit.

Életünk az új lakásban

Fürdőszoba képeket kerestem, ahogy szoktam képeket keresni az álmodozáshoz.
http://ujlakas.freeblog.hu/archives/2006/08/04/Furdoszoba_ismet_olvasoi_keresre/#
Ezt a blogot találtam. Igazán érdekes a blogja.
És nagyon emlékeztet Hugira.
Eszembe jutott Mariann néni,h nem akar kötődni. Hugi és az önellátó álmai.
Annyira örülök,h ennek a lánynak sikerült. Neki is csak azt tudom kívánni amit Huginak tudtam, egy olyan férfit, aki azt tudja szeretni ami ő maga. Nem a csomagolást nézni.

Nem tudom már jó ideje kifejezni magam, csak pityergek, nyelve a könnyeim, morzsányira össze szorul a szívem..és érzem a hiányát.

Labirintus

Nagyon pozitívan indítom ezt a bejegyzést :)
Kerestem képet a labirintus címhez és egy tök jó kis programot találtam.
Budavári labirintus, izgalmasan hangzik. Csak ki akar most labirintusba menni, amikor az élete labirintusát akarja kibogozni? Így hanyagolom a témát.
Már nem is tudom mit írjak ide és minek? Már unom, unok mindent és vele együtt magamat is, ahogy egy dalszöveg mondaná.
Depressziós vagyok. Most már bátran kimerem állítani. Furcsa ideggörcs van egész nap a testemben. És nem akarok igazán senkivel és semmivel találkozni. Nem akarok többet gondolkozni, megoldani és élni sem. Minek?
Ki akarja ezt egy egész életen át csinálni? Minden reggel felkelni és csak megoldani, megoldani és megoldani. Frusztrált vagyok.. ha tehetném kibújnék a bőrömből és itt hagynék mindent és mindenkit ahogy szoktam. De nem tehetem, kötelezettségeim vannak.
Minden kötelez, kötelek, leköt, ragaszkodik... Meguntam megfelelni..felelni..válaszolni.
Azt hiszem lázadok.. kiborultam, borulok.. felborul minden, az életem egy hullámvasútra van felültetve..és ahogy megint csak egy dalszöveg mondja:

Nem utazom többé a szellemvasúton
Biztos, hogy sosem válik hobbimmá
A szellemeket látni én ingyen sem akarom
Főleg nem, hogy jegyet is én vegyek rá

A pénz boldogít..

Igen is.. boldogít a pénz. Akik ismernek tudják,h a jég hátán is megélek.
Csak hát ebbe is bele lehet fáradni. Meguntam én már ezt a labilitást, a folyton minden mindig változikot.
Meguntam félni... évek óta spórolok félre teszek a legrosszabbtól félek.
Hát most, az elmúlt időszakban, megtörtént velem minden.
Minden tartalékomat feléltem majdnem.
Elgondolkozhattam,h mi az a barátság, család stb. És hihetetlen.. mind a pénz miatt.
Furcsa a befordultságom.. be szorítottam magam ide belülre. Még magammal sem voltam képes őszintén megbeszélni mit is érzek.
Igazából bele gondolni nem mertem. Nincs kedvem.. nem lett volna kedvem folytatni így.
Pedig mennem kellett, élnem tovább. És minden reggel úgy kelni és minden este úgy feküdni,h csak kattog az a mókus kerék,h hol a kiút..hogyan tovább. Gyűlölöm..
Még megfontoltabbnak kell lennem, még többet bebiztosítani.. még kevesebbet élni.
Mi értelme van ennek az egésznek? Miért ilyen nehéz és bonyolult minden?
Vagy csak nekem?
Régen, akik ismertek 5évvel ezelőtt is, más voltam, felelőtlen és boldog..olyan boldog,h sugároztam magamból.
Jó lenne vissza kapni.. de minek az árán jutottam el idáig..

Erő

Adj Uram erőt, hogy elviseljem a megváltoztathatatlant,
Adj Uram bátorságot, hogy megváltoztassam a megváltoztathatót,
És adj Uram bölcsességet, hogy megkülönböztessem a kettőt!

Igen jeles szólás ez.

Minden reggel ezzel kelek mostanában. Túl hosszúak a napjaim. Igyekszem jó lenni. Megfelelni mindennek. Néha lehetetlen feladatnak érzem.
Sokszor felteszem még a kérdést Miért? Miért történnek ezek a dolgok velem? És meddig fognak még?
Mit kéne tennem,h jobban élhessem az életem. Mikor nem lesznek már külső erők, amik ennyire befolyásolják az életem. Illetve mikor jönnek a jó hullámok?
Hogy tartsam meg a pozitívumot magamban, ennyi rossz mellett?

Évek óta csak csöndre és egyszerű életre vágyok. Szeretnék úgy élni, mint mások.
igazából szeretem az életem. Csak néha szeretném,h ha nem lenne ilyen sok.


Valahányszor azt éreztem, hogy ura vagyok a helyzetnek, történt valami, ami a földre nyomott. Azt kérdeztem magamban: de miért? Talán arra ítéltettem, hogy mindig megközelítsem a célszalagot, de sohasem szakíthassam át? Isten ennyire kegyetlen volna hozzám, és csak azért engedi látnom a pálmákat a horizonton, hogy a sivatag közepén szomjan haljak? Sok időbe telt, mire megértettem, hogy valójában nem erről van szó. Életünk során azért ütközünk bizonyos akadályokba, hogy visszataláljunk Személyes Történetünk igaz útjára. /Coelho/

Pock

Garai Péter: A panaszos pocok

Vacak ez a pocok vacok,
mivel benne magam vagyok.

Ha pocokné élne benne,
lakályos kis vacok lenne.

Nézem a sok üres polcot
S irigylem a többi pockot.

Korgó, üres pocok-pocak
Nincs itthon csak vicik-vacak.

Nem élet így ez az élet,
Fogok pocok feleséget

Tanmese

A halász hazatér fatörzsbõl vájt csónakján és találkozik egy külföldi piackutató szakemberrel, aki ebben a fejlõdõ országban dolgozik. A piackutató megkérdezi a halásztól, hogy miért jött haza olyan korán. A halász azt feleli, hogy tovább is maradhatott volna, de elég halat fogott ahhoz, hogy gondoskodjon a családjáról.

- Mivel tölti az idejét? - kérdezi a szakember.

- Hát, például halászgatok. Játszom a gyerekeimmel. Amikor nagy a forróság, lepihenünk. Este együtt vacsorázunk. Összejövünk a barátainkkal és zenélünk egy kicsit - feleli a halász.

A piackutató itt közbevág: - Nézze, nekem egyetemi diplomám van, és tanultam ezekrõl a dolgokról. Segíteni akarok magának. Hosszabb ideig kellene halásznia. Akkor több pénzt keresne, és hamarosan egy nagyobb csónakot tudna vásárolni ennél a kis kivájt fatörzsnél. Nagyobb csónakkal még több pénzt tudna keresni, és nem kellene hozzá sok idõ, máris szert tudna tenni egy több csónakból álló vonóhálós flottára.

- És azután? - kérdezi a halász.

- Azután ahelyett, hogy viszonteladón keresztül árulná a halait, közvetlenül a gyárnak tudná eladni, amit fogott, vagy beindíthatna egy saját halfeldolgozó üzemet. Akkor el tudna menni ebbõl a porfészekbõl Cotonouba, Párizsba vagy New Yorkba, és onnan iranyíthatná a vállalkozást. Még azt is fontolóra vehetné, hogy bevezesse a tõzsdére az üzletet, és akkor mar milliókat kereshetne.

- Mennyi idõ alatt tudnám ezt elérni? - érdeklõdik a halász.

- Úgy 15-20 év alatt - válaszolja a piackutató. - És azután? - folytatja a kérdezõsködést a halász. - Ekkor kezd érdekessé válni az élet - magyarázza a szakember. - Nyugdíjba vonulhatna. Otthagyhatna a városi rohanó életformát, és egy távolesõ faluba költözhetne.

- És azután mi lenne? - kérdezi a halász.

- Akkor volna ideje halászgatni, játszani a gyermekeivel, a nagy forróság idején lepihenni, együtt vacsorázni a családjával és összejönni a barátaival zenélgetni kicsit.

Az otthontalanság

Az otthontalanság otthona, a szíved mélyén egy kis szoba, ahol a bánat súlytalan..

Ez a szám ötlött a fejembe a fejfájásom mellé.
Fáradt vagyok. Már nincs ezen mit magyarázni.
Már nem keresem a kiutat, a változást csak túl élem, a hetet a havat.
Túl fogom élni.

Plüss

Annyi minden fortyog bennem. Mikor lesz újra jó? Nem vagyok folyton elégedetlenkedő, de szerintem ez már túl tesz néha a rossz határán. Néha megállok és könnyezve nézek fel,h mi jöhet még? És a poén,h jön,h van még baj ami nem mehetett csak úgy el mellettem.
Néha mint egy marionett figura, olyannak érzem magam. Mintha már nem én irányítanék. Csak sodródok. És az a baj ezek a hullámok,most nem kényeztetően ringatnak, ahogy csak fekszem a víz tetején. Hanem árral szemben úszok, és szikláknak csapkod a víz.
Hiányzol Hugikám. Mintha egy évtizede,h nem lennél. Néha nézem a profilod, a neved az msn listámban, a képed a telefonomban. És semmi, feleslegesen írnék hisz nem válaszolsz.
Pedig viccesen az utolsó erőmet egy rossz poénba fecsérelve elmondanám,h hidd el ami most van annál rosszabb már nem lehet :D
Sokat gondolkozom, megállíthatatlanul pörög az agyam. Néha végig tudnám aludni a heteket, néha egész éjjel böngészek. De látványosan nem csinálok semmit. Nincs kedvem beszélgetni.
Mit mondjak? Nincs kedvem.. ezt mondanám.
Nézem az embereket. Egyre több van akihez nincs kedvem, hadakozni, csak rabolják az energiám. És nem töltődök. Zavar az emberek primitívsége, tudatlansága, szívtelensége.
És közben félek,h én is el személytelenedem.
Nincs kedvem reggel a ruhák közt kotorni,h elő vegyem a szépet amit szeretek, nincs kedvem festeni, fülbevalózni, már a hajammal szenvedni..
Csak onnan tudom,h nem vesztem el teljesen,mert volt jó idő mostanában, éreztem a nap simogató melegét.
Akarok úszni, bicajozni, görkorizni, fűben fetrengeni.
És hiányzik a Plüss is. Néha egészen sikerül már elfelejtenem. De hiányzik, szúró fájdalomként jut eszembe,h nem tehetem meg amit szeretnék. Izgul értem.. de nem tudom,h mondjam meg. Ne tudom megmondani neki. Senkinek, bevagyok zárva ide.

A legtöbb mi kapható

Mostanában rám jár a rúd. Próbálok a felszínen maradni, de nehéz. Pillanatok alatt elszáll az agyam és nagyon nehezen találok megnyugvásra. Egy labirintus képe illene ehhez a mondathoz. De egy másik képet kaptam :D Ez a legtöbb mi kapható. Boldoggá tesz ha láthatom, nekem sokat jelent. Erre vágytam mindig is. Már mint nem a szelet papírra, arra amit hordoz. Hogy mi ketten együtt haladunk előre. Imádom és boldoggá tesz. És a legjobb,h tudja felejtetni velem.. ezt a sok zűrt.
Szeretem

Változás szele

Nehezen élem meg a változást. Persze én voltam az aki helyét és állapotát könnyen változtatta. De úgy látszik ez is a korral jár. Nehezen megy most már. Egyre közelebb érzem magam a diplomákhoz. Úgy látszik, jót tesz ez a nyugalom. Megtáltosodtam. Egyre több a stabil pont az életemben. Szeretem őket, szeretek itthon lenni, nem zavar a csönd sem. Úgy látszik lecsengtek a bajos dolgok, eltudtam simítani magamban a zavargó gondolatokat. Bárhogy lesz, úgy lesz jól. Kicsit félek még. De tudom,h mindig minden megoldódik, nem volt még olyan,h nem. Boldog vagyok és elégedett.

Számvetés

Számba vételezem az elmúlt éveket és a közeljövőben levőket.
Kezdjük a mosttal, bele nézek a tükörbe és itt ott új őszhajszálak csillannak a hajamban.
Nem félek tőlük, mind azt mutatja mennyi mindenen kellet már keresztül mennem. Azt hiszem a sorsom az a sorsom. Mondhatni,h semmi sem véletlen.
Kezdek megbarátkozni magammal, a testemmel amiben ezt az életet kell élnem. Az aggyal ami semmit nem hagy veszni, minden bele van égve.
A törtető akaratos lényemmel. Újra az vagyok aki lenni akartam, visszatért az öntudat.
Sokat változtam az elmúlt hónapokban, sok energiám elment a küzdelemre,h valamit megváltoztassak ami én vagyok. Úgy néz ki,h nem tudok. Csak ez vagyok a gyarló ember.
Változás ami megtör mégis erősebbé tesz. Az elmúlt hónapokban sokat rágódtam azon vajon meddig bírom még? Mikor lesz az,h beleüvöltöm a világba,h kész feladom nem bírom tovább.
De úgy látszik nem ilyen egyszerű. Dolgom van itt, valamit még teljesítenem kell. Hát akkor állok elébe, csináljuk, mutassuk meg,h megy ez nekünk :D
Már kíváncsi vagyok mit talál még ki számomra az élet, mi újat mutathat még amivel eddig nem kellett megküzdenem. Várom
Addig is vissza alakulok a játékos önfeledten szórakozó, olykor tomboló lénnyé. Mert ezt máshogy nem lehet csinálni csak jókedvvel, szeretettel, humorral és egy cseppnyi iróniával,h kiforgathassuk a világot a helyéről.
Időm az van rengeteg. Eddig is volt ezután is lesz mindenre és mindenkire, csak akarnom kell.