Gond

Gondolkodásmódunk befészkeli magát életünkbe. Erősebb befolyást gyakorol ránk, mint legmeghittebb társas kapcsolataink. Legbizalmasabb barátaink nem alakíthatnak annyit életünkön, mint dédelgetett gondolataink.” (J. W. Teal)

Az egyik kedvencem

Akkor jelent meg a róka.

- Jó napot! - mondta a róka.
- Jó napot! - felelte udvariasan a kis herceg. Megfordult, de nem látott senkit.
- Itt vagyok az almafa alatt - mondta a hang.
- Ki vagy? - kérdezte a kis herceg. - Csinosnak csinos vagy...
- Én vagyok a róka - mondta a róka.
- Gyere, játsszál velem - javasolta a kis herceg. - Olyan szomorú vagyok...
- Nem játszhatom veled - mondta a róka. - Nem vagyok megszelídítve.
- Ó, bocsánat! - mondta a kis herceg. Némi tűnődés után azonban hozzátette: - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Te nem vagy idevalósi - mondta a róka. - Mit keresel?
- Az embereket keresem - mondta a kis herceg. - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Az embereknek - mondta a róka - puskájuk van, és vadásznak. Mondhatom, nagyon kellemetlen! Azonfölül tyúkot is tenyésztenek. Ez minden érdekességük. Tyúkokat keresel?
- Nem - mondta a kis herceg. - Barátokat keresek. Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek - mondta a róka. - Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.
- Kapcsolatokat teremteni?
- Úgy bizony - mondta a róka. - Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra...
- Kezdem érteni - mondta a kis herceg. - Van egy virág... az, azt hiszem, megszelídített engem...
- Lehet - mondta a róka. - Annyi minden megesik a Földön...
- Ó, ez nem a Földön volt - mondta a kis herceg.
A róka egyszeriben csupa kíváncsiság lett.
- Egy másik bolygón?
- Igen.
- Vannak azon a bolygón vadászok?
- Nincsenek.
- Lám, ez érdekes. Hát tyúkok?
- Nincsenek.
- Semmi sem tökéletes - sóhajtott a róka. De aztán visszatért a gondolatára: - Nekem bizony egyhangú az életem. Én tyúkokra vadászom, az emberek meg énrám vadásznak. Egyik tyúk olyan, mint a másik; és egyik ember is olyan, mint a másik. Így aztán meglehetősen unatkozom. De ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból. Aztán nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását...
A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget.
- Légy szíves, szelídíts meg! - mondta.
- Kész örömest - mondta a kis herceg -, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!
- Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít - mondta a róka. - Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.
- Jó, jó, de hogyan? - kérdezte a kis herceg.
- Sok-sok türelem kell hozzá - felelte a róka. - Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz...

Másnap visszajött a kis herceg.
- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. - Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... Szükség van bizonyos szertartásokra is.
- Mi az, hogy szertartás? - kérdezte a kis herceg.
- Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek - mondta a róka. - Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól. Az én vadászaimnak is megvan például a maguk szertartása. Eszerint minden csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal. Ezért aztán a csütörtök csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig elsétálok. Ha a vadászok csak úgy akármikor táncolnának, minden nap egyforma lenne, és nekem egyáltalán nem lenne vakációm.
Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája:
- Ó! - mondta a róka. - Sírnom kell majd.
- Te vagy a hibás - mondta a kis herceg. - Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Mégis sírni fogsz! - mondta a kis herceg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Akkor semmit sem nyertél az egésszel.
- De nyertem - mondta a róka. - A búza színe miatt. - Majd hozzáfűzte: - Nézd meg újra a rózsákat. Meg fogod érteni, hogy a tiéd az egyetlen a világon. Aztán gyere vissza elbúcsúzni, s akkor majd ajándékul elárulok neked egy titkot.
A kis herceg elment, hogy újra megnézze a rózsákat.
- Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz - mondta nekik. - Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. ugyanolyan közönséges róka volt, mint a többi száz- meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon.
A rózsák csak feszengtek, ő pedig folytatta:
- Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.
Azzal visszament a rókához.
- Isten veled - mondta.
- Isten veled - mondta a róka. - Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
- Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
- Az idő, amit a rózsámra vesztegettem... - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért...
- Felelős vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

Isten veled!

– Isten veled – mondta a róka.

– Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.

– Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

– Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.

– Az idő, amit a rózsámra vesztegettem… – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

– Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.

Szokás szerint az érzések tombolnak bennem. De boldog vagyok, kezdek rendbe jönni magammal és a világgal.

A héten vissza utasítottam egy munkát, nem támogatta volna a boldogságomat. Inkább kevesebbet költök. A suli is beindult, okozott is siker élményt.

És annyira várom a hétvégéket. Csak nem szabad megfeledkeznem róla,h hétköznap is van élet.

Még mindig hiányzik Hugi.. tudom,h hamar képes vagyok a gyógyulásra, de 10év barátságot mi írhat felül? Azt hiszem semmi, és nem is akarom, mindig emlékezni akarok rá, úgy ahogy szerettem. Akkor is ha fáj! Boldog vagyok,h a barátja lehettem, még ha ilyen rövid időre is. Pedig mindig azt hittem,h ameddig a halál el nem választ az az én életem végét jelenti. Úgy látszik jobban meg kell becsülnöm a barátaim életét!

Várom a pénteket,h végre lássam, vele lehessek, és várom a szombatot,h a barátaimmal lehessek. Itt az ideje újra élnem, boldognak lennem, Pockolkodnom.

Isten ami bennem van!

Ültem a metrón és jelbeszéddel társalgó fiatal párt láttam. Olvastam már a mozdulat sorról, gyermeknevelésnél is használják. Van is süket néma ismerősöm. És érdekelne. Ezen gondolkoztam mekkora erőfeszítésembe kerülne, megtanulni.
Valami módon mindig is érzékeny voltam a sérült emberekre. Családban is megfordul, sokféle módon. Valahol rettegek,h akár a leendő gyermekeim is betegek lehetnek.
Szóval, ez lesz az új hobbim. Munkámnak is eltudnám képzelni,h beteg gyerekekkel foglalkozzak.
Igaz mostanában, messze állnak tőlem a gyerekek.
Én sem vagyok egészséges. Azért küzdök,h hagy roncsoljam tovább magam, testileg lelkileg.
Képes vagyok rá :D Pár évvel ezelőtt gondolkodás nélkül választottam volna a cigit.
Hugival álmodtam ma, aztán azt kívántam bárcsak beszélgethetnék négyszemközt Mariann nénivel. Talán ő megértené azt az ürességet ami bennem van.
Bár csak egy kancsó lehetnék, ami ha kiürül egyszerűen feltöltik. De most még ellenkezek is.
Éreztem a hárítást magamban, miközben Petra mondta a magáét két olyan emberről akiket csak felületesen ismert. De nem szóltam semmit. Én tudom leginkább mit érzek.
Dac van bennem. Nem engedem, hárítok,h ha lehetne oda vetném a testem az idő fogaskerekei közé,h ne mozdulhassanak tovább. Talán még vissza is forgatnám.. Dacolok az elemekkel.
De semmit nem bánok. Akár lehetnék boldog is,h ha hagynám. Minden lehetőségem meg van rá!
Már csak magamat ismételem. Mint Bálintnál ülve. Csak azt tudom,h nem tudom és,h nem érdekel. És ezt változtatva 3órán keresztül szinonimákba öntve.
Nem hiszek Istenben, magamban hittem mindig is. Már a sorsban sem hiszek, sem a horoszkópban. És már magamban sem.
Megvagyok rekedve, ahogy a hangom is elmegy időről időre. Nem hagyom átfolyni magamon a dolgokat. Nincs légmozgás. Nincs élet.

Surrender

Vissza a szokásos kuszához.
Kavarognak bennem mint egy gondolat. Mint egy Quimby számban szeretném kihányni magamból.
A hangulat ingadozásim megőrjítenek.
És most is csak azt a sok szeretetet érzem a szívemben.
Akik ismernek erősnek hisznek, a túlélő. De most azt érzem nincs erőm, de építenem kell.
Mindig is éreztem az energiákat, érzékeny vagyok rájuk. De a saját energiáimat,nem tudom elviselni mostanában. 1óra üresség magammal elég volt,h beforgasson.
My Angel Gabriel, ... I can fly... becsukóm a szemem és lebegek. Hugi karjai közt fekszek. Nehéz a szívem, nem enged boldognak lennem. 3hónapot 1hétnek érzek és 1,5napot 1évnek.
Túl sok energia veszett el. Túl sok görcs került belém.
Néztem a videót, és nincs több integetés..szempilla rezgetés és felszakadt a seb. A seb amit szirmokba tekertem, viasszal kezeltem.
És ott mélyen tudom mást is elveszítettem ebben a pár hétben.
És ez a gyász ami most belülről bennem ég, szét feszít, csak pillanatnyi boldogságot fényt enged felém.
Mert én vagyok a gátja mindennek. De meddig büntetem magam?
Lehetek-e újra az a Bog? (mert most csak árnyéka vagyok)