Rosszat álmodtam. Azóta van egy megérzésem. Összeszorul a szívem és a torkom a gondolatra.
Annyiszor elképzeltem, elgondoltam már mit tennék, mit kéne tennem, hogy kéne éreznem, viselkednem. Mindig egyedül voltam, mindig erősnek kellett lennem. És most félek.
Tudom az elmúlással jár, és annyiszor féltem ,nem mutattam ki eléggé az érzéseim..szeretem őt, bármilyen is a kapcsolatunk. Bár mennyire nem hasonlítunk belsőleg, csak külsőleg. Bár mennyire nem tudok együtt élni vele, megérteni őt.
Kértem Zsuzsát hívja fel anyámat. Nekem nincs pénz a telefonomon, Sms-t hiába írnék.
Anyám nem veszi fel.. Holnap oda megy az egyik ismerősöm. Szomszédokat sem érem el.
Nincs még itt az ideje, nem most! Önző vagyok és nem teheti ezt velem! Igaz évek óta nélküle élek, de a tudatot nem bírnám elviselni,h már tényleg senki sincs a közvetlen családomból.
Tele van az agyam.
Lehet a tényleg csak az ördögöt festem a falra. De annyira tehetetlennek érzem magam..túl messze vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése