Érdekes egy testbetegséghez tudnám hasonlítani ami bennem van. Ez egy önkép v. testkép zavar, anorexia. Most a lelkem van hasonló üzem állapotban. Nem elégedett, teljesítési hajszámban lemaradt az én.
Tegnap felmérgesítettem megint magam, sokszor eszembe jut,h utálok itt lakni Pakson, hiányzik,h nincs barátom, nincs egy állatom.
Aztán rájövök,h még mindig nem kerek egész az életem, sokszor azt érzem szét szakadok. Pesten nyögve nyelős a sulik, ott van Ózdon anyám, Pesten a hátra hagyott életem, és Pakson a háztartással együtt kielégedetlenűlve vár Szabi. És nekem csak kattog az agyam és már ha akartam volna sem jutottam volna el idáig,h önelemezzek.
És ha megnézem magam rájövök,h egy ilyen megcsonkolt önkép vagyok. Nem foglalkozok magammal, sem kívülről, sem belülről, és már Szabi igényei is hidegen hagynak.
Boldogtalan vagyok és motiválatlan ettől a kényszerűen utálatos helyzettől amiben élek. Nincs kedvem így tovább élni, mert lassan már nem azért jövök haza, mert szeretek haza jönni, azért mert teljesítenem kell a kötelességeim. Nem erőltettem a Pockovit, mert rájöttem,h ez is csak egy megfelelni akarás.. Szabi anyjának... Van pénzem, van annyi amiből kényelmesen megélünk. Miért szakadjak meg? Ezen a héten, nem volt időm tanulni, felkészülni a jövőhétre, de még csak a körmömet kifesteni sem.
Szétszakadok, itt az ideje vissza venni a tempóból, lekapcsolni az agyam és csak azzal foglalkozni ami előttem van. attól fáradok el,h az agyam minden problémát meg akar oldani, ugyan azon idő alatt. És mivel csak a problémák megoldására hagy időt , elfelejtek élni, és boldognak lenni és szeretkezni.
